Római cigány

Az Arvisurában olvastam, hogy Augustus császár arra nagyon odafigyelt, hogy azokkal szigorúan betartsa a megállapodást, akik a Duna másik oldalán élnek. Soha nem is próbálkozott arra. Ilyet egy római császár csak akkor tesz, ha jó oka van rá.

Meditációban átéltem egy ilyen csatát. Egy római hadsereg mélyen betört a területünkre és csak jöttek. Először arra gondoltunk, hülyék ezek? Aztán rájöttünk, hogy ha nem telepítenek utánpótlási vonalakat, akkor ezek csak gyilkolni akarnak.

Felállítottuk a hadrendet és megjelentek előttünk a csatamezőn. Először nyílzáport zúdítottunk rájuk, de egy érdekes alakzatba állva a pajzsaik alatt átvészelték. Majd megindultak ebben a teknősalakzatukban és tanakodni kezdtünk, mit kellene tennünk ezzel szemben.

Aztán eszembe jutott valami. Dobjunk be közéjük darázsfészkeket. A mező hirtelen megtelt élettel, ahogy ezek mindenüket eldobálva szaladtak szerteszét. Aztán leesett nekik, hogy ott állnak előttünk a csatamezőn. Hirtelen lett nagy futás visszafelé, de olyan messze voltak a határtól, hogy összeült a nagytanács, mielőtt utánuk indultunk volna.

Arra jutottunk, az a legbiztonságosabb megoldás, ha nincs senki, aki elmondhatná otthon, mi történt velük. Azaz egyet sem szabad életben hagyni. Hiába tűntek jó szolga alapanyagnak, a nagyobb prioritású érdek a határaink védelme. A döntés megszületett. Aztán a rimalányok javaslatát fogadtuk el, akik vállalták, hogy mindent megölik azok kivételével, akiket férjjelöltként befognak.

Egy teljes harci díszben pompázó római elitkatonának esélye sem volt közelharcban egy férjvadász rimalánnyal szemben! Ezek mindenüket eldobálták, hogy könnyebb legyen menekülni, így még harci díszben sem nagyon voltak.

Később aztán mostani meditációs idők során felfigyeltem arra, hogy furcsa bizsergés jön, amikor itt sétálva római kori romok mellett haladok el és így megismerkedtem pár rómaival, akik ugye szintén téridőn kívül meditálnak. Tőlük hallottam pletykákat egy elveszett légióról, akik közül senki sem tért vissza és senki nem is tudja, mi lett velük. Voltak azonban olyan jó fej haverjaim is, akik pénzt nem kímélve ennek jobban utánajártak.

Kiderült, hogy egyes szóbeszédek szerint volt pár túlélő, akik soha senkinek nem mondták el, mi történt. Más néven éltek a birodalomban új életet kezdve. Az arany azonban hatásosnak bizonyult arra, hogy mégis eláruljanak nekik egy titkot. Hogy a légiót egy női sereg egyszerűen elsöpörte.

Üzenem a rómainak. Az a tény, hogy életben hagyott és engedte, hogy hazatérj, egy olyan kockázat volt a részéről, amit mai ésszel fel sem tudtok fogni. Hogy ezt miért tette, az maradjon kettőtök dolga. Ha te ezzel visszaélsz, az olyan szintű tahóság a részedről, amire olyan figurák fognak rád mozdulni, akik létezéséről sem tudsz. Mert létezik olyan, hogy tisztességesen végrehajtott tisztességtelenség, ha érintett felek betartják a megállapodást. Ha nem, arra mai szlenggel azt mondják: cigány!

Ha a rómaiak tudták volna, hogy a világ tükör, azt is tudták volna, mi az a barbár. Késői leszármazottaik levágták a halott indián haját, hogy igazolni tudják a fejpénzt. Aztán amikor az indiánok elkezdték ezt velük is csinálni, ma csak annyit tudunk erről, hogy a skalpolás egy primitív indián szokás. Tudjátok, miért kellett eltűnniük? A Vatikán tudta jól, hogy ők még igazi keresztények.

Vajon a technikai civilizációhoz mi kell? Meddig kell engednünk magunkba a sötétséget, hogy olyan változások induljanak be, amik új dimenzióba emelhetik aztán azt, miről szóljon a belső fejlődés a következő érában? Ezt vízöntőként kérdezem. Mert vitába szállni olyannal, aki csak egy valóságban él és csak egy igazságot ismer, amit tanítottak neki, ráadásul csak egy életben gondolkodik, az merő idő- és energiapazarlás.

Vitába szállni azonban még így is tudok vele, csak nem személyesen. Egy linket adok hozzá.